Betöltés...

Miklós Romics

1987-ben, Nyugat-Németországban születtem. 2012-ben szereztem orvos doktori diplomát a Semmelweis Egyetemen, és kezdtem meg a munkát az egyetem Urológiai Klinikáján. Érdeklődési területem a kezdeti években a tumoros betegségekre, főként a prosztatarákra irányult, később fordultam a funkcionális urológia, az akaratlan vizeletvesztés, az ideggyógyászati problémákból fakadó húgyúti panaszok és a nőgyógyászati urológia (urogynaekológia) felé. Az egyesített európai urológiai szakvizsgát 2018-ban tettem le, doktori (PhD) tézisemet pedig 2020-ban védtem meg, az inkontinencia műtéti ellátásának témájában. Ugyanebben az évben egyetemi tanársegéd, 2023-ban egyetemi adjunktusi kinevezést nyertem el.

Alapító tagja vagyok a Semmelweis Egyetem Kismedencei Fájdalom Munkacsoportjának, valamint vezetőségi tagja a Magyar Kontinencia és Urogynaekológiai Társaságnak. Továbbá szerzője és előadója 28 – angol, magyar, és német nyelvű – tudományos közleménynek, valamint 82 kongresszusi előadásnak. Tagja vagyok három hazai és nyolc nemzetközi tudományos társaságnak, bírálója három hazai és öt nemzetközi tudományos folyóiratnak.

Érdeklődési területem a kismedencei fájdalom, a neuromoduláció, az inkontinencia- és prolapszussebészet.

DOCUMENTS
DEADLINES
15 May, 2023Early registration:
30 October, 2023Normal registration:
17 November, 2023Congress:
CONGRESS OFFICE
Ms. Katalin Vámos
Convention Budapest Ltd.
Office mailing address:
Besnyői utca 13, 1 em.
H-11143 Budapest, Hungary
Phone: +36 30 576 6031
Fax: +36 1 299 0187
E-mail: kvamos@convention.hu
www.convention.hu